Az önpusztítás többféle lehet. Olyanokkal lenni, akik nem szeretnek, olyat csinálni, amit nem szeretsz, úgy élni az életed, ahogy nem szeretnéd és persze a kilátástalanság és gyökértelenség érzésének pirulákkal, piával és minden szarral való tompítása is idetartozik. Vajon amikor változunk, álláspontot váltunk egy dologgal kapcsolatban, vagy értékrendünk módosul, napokig, hetekig, vagy akár hónapokig tartó kálvárián megyünk át, vagy egy villámgyors kattanás robbant szét, majd épít újra mindent agyunkban az új szabályok szerint. Én az utóbbira tippelek.

Próbáljuk úgy élni az életünket, hogy a lehető legnagyobb idő- és energiamegtakarítással végezzük mindennapi és nem mindennapi dolgainkat is, legyen az egy villanykörte becsavarása vagy épp az ágytól az íróasztalig való eljutás mesteri fokon űzött helykihasználó és testkoordináló rituáléja. Gondoljunk csak bele, hogy a másodperc töredéke alatt milyen precíz és felépített eseménysort jelzünk elöre saját magunk számára. 
A villanykörtét kivesszük a papírdobozból, miközben eszünkbe jut a doboz kidobásának lehetősége ám mivel a szobában állunk (még nem a széken), meglehetősen időpazarló életmódra vallana, ha ezt most tennénk meg, nem a főművelet végrehajtása után.
Miután kezünkben az égő és a doboz is az asztalon hever, a már korábban odakészített székre felállunk, számításba véve persze azt a lehetőséget, hogy a szék lába eltörik, ezáltal a miénk is, na meg az égő is persze. Közben eltűnődünk azon törött lábbal a szőnyegen ülve, hogy ha kivittük volna a villanykörte papírdobozát akkor, amikor eszünkbe jutott, vajon visszafelé jövet nem vettük volna alaposabban szemügyre a széket, melynek eltörése, lábunkkal egyetemben számításba vehető.

https://youtu.be/eoOUBETTyMI